Association Franco-Hongroise d'Occitanie

Capture

Semmelweis (Tóth Endre, 1939)

Tóth Endre filmje új szín a korabeli magyar film műfaji palettáján. A kísérletező kedvű fiatal rendező egyéves magyarországi pályája során kémfilm és krimi után ezúttal az életrajzi filmmel, ennek is a Hollywoodban virágzó alfajával, az orvosfilmmel próbálkozott sikerrel. Lendületesen, drámai erővel, időnként horrorfilmi hatáselemeket is alkalmazva mutatta be a gyermekágyi láz okát és ellenszerét felfedező zseniális magyar orvos, az idén 200 éve született Semmelweis Ignác küzdelmes életét és 47 éves korában bekövetkezett tragikus halálának körülményeit. Semmelweis alakját a Nemzeti Színház művésze, Uray Tivadar alakította nagy beleéléssel. Bár a korabeli kritika által felmagasztalt játéka mai szemmel néha kissé túlzónak tűnik, sokoldalú színészi képességét bizonyítja, hogy a film 1952-es újabb változatában Semmelweis ellenfelét formálta meg hitelesen.

Miről szól?

Semmelweis Ignác, a bécsi klinika tanársegédje aggodalommal figyeli, hogy a klinikán szülő anyák közül sokan meghalnak gyermekágyi lázban. Elhatározza, hogy megfejti a titokzatos fertőzés titkát, de amikor rájön az egyszerűnek tűnő megoldásra (kézmosás, klóros fertőtlenítés), az orvostársadalom nem akar hinni neki.

Mitől különleges?

A Semmelweis a 30-as, 40-es években még kevésbé elterjedt életrajzi film műfaját honosította meg Magyarországon: részeges, másnaposan fetrengő egyetemista éveitől elméjének elborulásáig mesélte a világhírű orvos történetét. A műfajok között szabadon közlekedő 

Tóth Endre a vígjáték, a melodráma és a horror árnyalatait is kidomborítja a történetben.

Eleinte a kabarétréfáktól sem riad vissza (a kalapba töltött, majd fejre öntött sör), Semmelweis életébe egy be nem teljesült szerelem melodrámáját is belefűzi, majd ahogy kiközösíti őt az orvostársadalom, úgy a film is elkomorodik.

A Semmelweis képi világát nagymértékben meghatározta a magyar operatőrök keresztapjának számító Eiben István látásmódja, aki a korabeli átlagnál hosszabb jeleneteket komponált. A főszerepet a Nemzeti Színház művésze, Uray Tivadar játszotta, aki pályájának kezdetén egy évig orvosi tanulmányokat is folytatott. Gesztusai mai szemmel nézve kissé már túlzóak, de a film sikeréhez hozzájárul szenvedélyes előadásmódja.

Érdekesség, hogy Semmelweist a filmben következetesen Nácinak hívják, amely akkoriban az Ignác közkedvelt becézése volt. Az Ignaz elterjedt név volt a Hitler fő bázisának számító Bajorországban is, ebből alakult ki Hitler hatalomra jutása után a nemzetiszocialisták gúnyneve, a náci, amely a köznyelvben eredetileg „parasztot”, „bunkót” jelentett.

Hogyan készült?

A Hollywoodban Andre de Tóth néven ismertté vált Tóth Endre íróként, vágóként kezdte pályafutását Budapesten. A 30-as évek elején Korda Sándor asszisztenseként dolgozott Londonban, de megfordult a német filmgyártásban is. Élettörténetét számos legenda színezi. Első rendezéséhez állítólag úgy jutott, hogy Babits Mihály filmrendezőként mutatta be egy producernek. Amikor megkérdezte Tóthot, hány filmet forgatott eddig, azt válaszolta, nullát – de a producer azt hitte, viccel.

Tóth magyarországi karrierje rövid volt, de termékeny. Egy év alatt – 1939-ben – öt filmet forgatott: a Toprini nászt, az 5 óra 40-et, a Két lány az utcán-t, a Hat hét boldogságot és a Semmelweist, amelynek bemutatója már átcsúszott 1940 januárjára. Az 1938-as zsidótörvények miatt sok alkotó nem dolgozhatott tovább a filmszakmában, így ezekben az években több új rendező jutott lehetőséghez. Tóth filmjei elsősorban téma- és műfajválasztásukban hoztak újdonságot a magyar filmbe: a Toprini nász a kémfilm, az 5 óra 40 a krimi, a Semmelweis az életrajzi film műfaját tette népszerűvé.

1940-ben, a Semmelweis után Angliába ment – sokáig úgy vélték, a közelgő világháború elől menekült oda, de ezt a feltételezést ő maga cáfolta egy 1988-as interjúban, a zsidótörvények mögötti igazságtalanságokat nevezve meg távozása okául –, ahol megint Korda Sándor mellett dolgozott, majd Hollywoodba emigrált. Főként kisköltségvetésű B-filmeket, westerneket, noirokat, krimiket rendezett, szikár stílusban, keserédes életfilozófiával. Tóth nevéhez fűződik az első sikeres 3D-s film (A viaszbabák háza, 1953), és állítólag ő adta Charles Bronson művésznevét is, amikor a Bronson Canyonban forgattak (Bronsont eredetileg Charles Buchinskynek hívták). Bár nem lett sztárrendező Amerikában, a szakma mindig elismerte: többek között Tarantino és Martin Scorsese is rajong a munkáiért.

Hol a helye a (magyar) filmtörténetben?

Semmelweis Ignác azok közé a magyar hírességek közé tartozik, akit mindegyik politikai rendszer a zászlajára tűzhet, és akiről bárki forgathat egy nagy ívű életrajzi filmet. A Horthy- után a Rákosi-rendszerben is készült róla film (Bán Frigyes, 1952), amely a kommunista ideológia követelményei szerint materialista, proletár előforradalmárrá színezte át az orvos alakját. Tóth filmje ezzel szemben a saját korából csak a stiláris követelményeknek hódol be, az ideológiainak nem – így került például két dalbetét is a Semmelweisbe, amely akkoriban rendkívül gyakorinak számított.

Egy emlékezetes jelenet

Semmelweis felfedezi a gyermekágyi láz ellenszerét, Tóth Endre és Eiben István pedig tanúbizonyságot tesz expresszionista stílusérzékéről. A teátrális jelenetben Semmelweis magával a Halállal diskurál (az asztalán heverő koponya), a vihar az ő lelkében dúló érzelmeket személyesíti meg. Ahogy később mondja: „Eddig gyilkos voltam, de mától orvos leszek.”

Soós Tamás

 
×